Cambridge Audio DacMagic 200M DAC és fejhallgató erősítő teszt

Ha valaki vásárlás tekintetében régebben biztosra akart menni, akkor nem sokat kellett gondolkoznia. A ködös Albionban gyártott hifi eszközökben sohasem kellett csalódnia, elfogadható áron olyanokat gyártottak, ami a nagy átlag felé emelte őket. Természetesen a többi nemzet is tud fenomenális hangú masinákat gyártani (miért ne tudna?), de, ha olyat kerestünk, amiben nagy valószínűséggel nem kellett csalódni a vétel után, akkor az angolok magasan a többiek felett álltak. Ez manapság sem sokat változott, igaz mára már bőven akad kihívójuk, elég rápillantani a kínai cégek választékára, sajnos azokkal nem nagyon tud versenyezni egyik nagy múltú gyártó sem.

A Cambridge Audio az évek során azért megpróbált felnőni a feladathoz és a legtöbb esetben sikerült is neki, nemrég jelent meg az egyik válasza a dömpingre a DacMagic 200M, ami minden lehető jósággal el van látva, ami általában kellhet a zenehallgatáshoz. DSD, MQA, DXD támogatás, beépített fejhallgató erősítő. Sőt még szimmetrikus XLR kimenettel is rendelkezik, így ki lehet hozni belőle a maximumot, amikor ugyanezzel a bemenettel rendelkező erősítőhöz csatlakoztatjuk, ami azért nem megszokott ebben a kategóriában.

Kinézet, csatlakozók

A készülék kompakt, minimalista dizájnú, "Lunar Grey" alumínium burkolattal. Az előlapon LED-ek jelzik a mintavételi rátát és a formátumot, de kijelző az nincs. Ez egyszerűbbé és zajmentesebbé teszi a használatot, bár egyesek hiányolhatják. A LED-ek szépen, csak kicsit feleslegen világítanak, ugyanis a felettük lévő feliratok olyan picik, hogy ember legyen a talpán, aki azokat leolvassa. Nem mintha számítana valamit, ugyanis az égegyvilágon semmit sem von le használhatóságából. Van még ki/be kapcsoló gombunk egy jól megtermett, végtelenített forgású hangerőszabályzó mellett, még egy LED sor a kimenetek beállításához, digitális szűrőváltó és egy 6,3 mm-es Jack a fülesekhez.

Hátulján a már említett XLR kimenet az RCA-k mellett, koaxiális, optikai mindegyikből 2-2 db, USB és egy 12 V DC 2 A bemeneteket találjuk és a ma már kihagyhatatlan Bluetooth antennát. Minden eshetőségre számítva még egy Ground (föld) tologatható kapcsolót is odapakoltak a mérnökök, hátha zajos/brummos az USB csatlakozás, ezzel elméletileg ki lehet küszöbölni.

Kimondottan jó kézbe venni és tapogatni, egységesen tömör benyomást kelt, megvan az a minőségi érzet, ami a jól összerakott gépezetek sajátja.

Belül

Érdekes módon a Cambridge Audio mérnökei ebben az esetben szakítottak a hagyományokkal, a jól bevált Burr-Brown chip helyett az ESS SABRE ES9028Q2M-et applikáltak a készülékházon belülre, mindjárt kettőt is a biztonság kedvéért. Az összes alkatrész példás rendben helyezkedik el egy jókora NYÁK lapon, öröm ránézni mekkora figyelmet fordítottak a felépítésre.

Használat közben

A beüzemelés a szokásos módon zajlott, letöltöttük a gyártó weboldaláról az USB drivert, telepítettük és máris használatba vettük, hiba nélkül. A Roon automatikusan felismerte és egyéb, más programokkal sem volt gondunk. A csatlakozásoknál mostanában sokszor fordult elő egy minimális kényelmetlenség, mégpedig némelyik olyan szorosan volt csak hajlandó illeszkedni, hogy az embernek kényelmetlen érzései támadtak, nehogy letörjön a NYÁK-ra szerelt aljzat. Itt nem vettünk észre semmi hasonlót, egyedül a hangerő szabályozó gomb relatíve nehéz forgathatóságára figyeltünk fel, de ettől sem dől össze a világ.

Tesztkörnyezet

Naim SUPERNAIT 3 és Cambridge Audio 851A sztereó erősítők, Topping D70S, iFi ZEN One Signature, Cocktail Audio X50D, FiiO SR11, WiiM Ultra streamerek, Satori hangfalak, SVS SB-3000 és SVS SB17-Ultra Revolution szubládák, AudioQuest Night Owl Carbon és Meze Audio 105 AER fejhallgatók, Silent Angel N8 Pro switch, AudioQuest, Atlas és VIABLUE kábelezés.

Hangminőség

Azok a fránya sztereotípiák. A legtöbbünknek vannak (az eddigi tapasztalatok alapján) olyan várakozásai a teszt előtt, miszerint az AKM chipjei kifinomultan és simábban szólnak, mint a Sabre-rel szerelt változatok, azok inkább a dinamikát és a jobb basszust helyezik az előtérbe, némi finomság elvesztése árán (általában). Nos, a kis Cambridge Audio sokkal inkább "akáemesen" szólt, mint "sabrésan". Hozta a gyártóra jellemző könnyed simaságot. részletes közép- és magastartományt, levegőt a hangszerek között. Nyoma sem volt semmiféle erőszakosságnak, túlzott figyelemfelkeltésnek, ami egy idő után "túl sok" lesz a fülnek, belefárad a töméntelen mennyiségű információ áradatába. Lágy kontúrokkal rajzolta meg Mike Oldield és Mark Knopfler gitárjait, érezni lehetett, ahogy a művészek keze virtuóz módon mozog a hangszer húrjain. Selymesen puhán, mégis elegendő csillogással szólaltak meg a harangok Tubular Bells lemezeiről, harsányság nélkül is előtérbe tudta helyezni őket. A színpadkép mélysége nem nagyon nyúlt a hangdobozok mögé, de amit mutatott az is elegendő volt a zavartalan zenehallgatási élményhez. Nem a tűpontosan rajzolt hangszerekre helyezte a hangsúlyt, hanem inkább az őket körülvevő térre, azokkal együtt nyitott meg egy széles színpadot széltében a hangfalak között.

Igencsak kíváncsian vártuk, vajon mit tud kezdeni Hans Zimmer prágai koncertjével, amiben bőséggel vannak pincemély futamok, mennyire tudja "egyben tartani" a zene egészét? A számok hallgatása közben a "nofene, ez nem is olyan rossz" kifejezés jutott az eszünkbe, nem verte szét a szoba falait és az ablaküvegek sem akartak kiesni a helyükből (pedig két szubláda is szólt) ellenben tökéletesen lehetett követni a futamokat. Mind a mélység, mind a mennyiség elegendőnek tűnt önmagában, összehasonlítás nélkül, nem hagyott hiányérzetet maga után (egy iFi Zen DAC 3-mal összehasonlítva, már fülbetűnő volt a különbség, de annak más hiányosságai vannak). Ráadásul, mivel a középtartomány (jó angol szokáshoz híven) gazdagan tagolt, telt és kifejező, így ez a rész szervesen tudott kapcsolódni a mélyhangokhoz, nem volt szakadék a kettő között, remekül kiegészítették egymást. Ezek a telt ütemek minden zenén jól jöttek, legyen az szólista (Paul Simon) vagy Vangelis felvétele, nem vékonyodott el a zene "szövete", nem vált kellemetlenül sápadtan unalmassá, ellenkezőleg! Fent tudta tartani a figyelmet, mindig tudott újat mutatni, meghozta a zenehallgatási kedvet. El tudta hozni azt az érzést; hagyjuk a fenébe a tesztet, hallgassuk csak úgy simán a zenét! Az akusztikus dalok az ő igazi világa, az instrumentális darabok, plusz az emberi hang. A kőkemény metáltól már némi gyomorrontást kap, igaz azt is megszólaltatja, ha muszáj. Tipikus, úgymond "angolra hangolt" hang, azaz a középtartomány az kivételesen jó, felül inkább selymesen, bársonyosan csillogó, mint közvetlen, alul pedig hozza a kötelezőt. Fura eredményt hozott a két erősítővel való összehasonlítás, az egyszeri tesztelő azt várná, a Naim SUPERNAIT 3 adja majd a jobb eredményt, az ugyanis elvileg pont kipótolja azokat a mélyhangokat, amiket picit szűkmarkúan mér. Hát nem. Inkább tömörebb hangot kaptunk, ahol némileg csökkent a magastartomány szellőssége, olyan érzésünk volt, mintha minden felvétel ugyanúgy szólna. A Cambridge Audio Azur 851A viszont még ráerősített egy lapáttal azokra az erényekre, ami miatt jó választás lehet. Még kapott egy kis levegőt, szeparáltabbak lettek az előadók és azok hangszerei, ha nem is lépett kategóriát, de volt egy jókora lépés felfelé a képzeletbeli hangzás létrán. Természetesen (mivel kettő is kéznél volt) megpróbáltuk teljessé tenni a szubládákkal a megszólalást és bízvást mondhatjuk, a próba sikerrel járt, megjöttek a telt mélyhangok, bőséges alapja lett a zenének. Még egy meglepő dolgot érdemes megemlíteni, a jóval mélyebb tónusú Naim erősítőhöz nagyjából 2 dB-lel nagyobb hangerőt kellett beállítani, mint az elvileg jóval vékonyabban szóló CA 851A-hoz! Nesze neked elképzelés… van, amikor a valóság homlokegyenest ellenkező eredményt hoz.

A fejhallgató erősítő része tisztességesen meg van építve, nagyon jó hangminőséget hozott. A jellege ugyanaz maradt, mint ahogy fentebb kitárgyaltuk, viszont mintha "dögösebb, ritmusosabb" lett volna az alsótartomány. Jól sikerült ez az erősítőrész.

Konklúzió, ajánlás

Összességében a Cambridge Audio DacMagic 200M egy megbízható, sokoldalú DAC, amely kiemelkedő hangminőséget és számos modern funkciót kínál elérhető áron. Megfelelő választás mind az otthoni hifi rendszerekhez, mind pedig fejhallgatós zenehallgatáshoz. Gazdag és telt középtartomány, szellős és lágyan csillogó magashangok jellemzik, a basszus feszes és jól követhető/kottázható. Megfelelő hangfalválasztással (vagy egy szubládával kiegészítve) pedig olyan hangot tud nyújtani, amit sok társa megirigyelhet ebben a kategóriában, sőt még valamivel fentebb is. Mindent egybe véve kap egy Ajánlott Vétel címkét.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Klasszikusnak nevezhető "angolos" megszólalás, csodálatos középtartomány, szellősen sima magastartománnyal

+ Sokáig hallgatható, egyáltalán nem fárasztó hangkép, megvan benne az az erény, amitől megjön az ember kedve a zenehallgatáshoz

+ A basszus ugyan nem a legfalrengetőbb, de ezt ellensúlyozza a pontossága és mélysége

+ Minden mai nagyfelbontású felvétellel megbirkózik

+ Szimmetrikus XLR kimenet a hátoldalon

+ Minőségi külső és belső felépítés, főleg a NYÁK lap érdemel elismerést

- A zúzósabb zenéket hallgatók nem feltétlenül fogják szeretni

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu