Nagyon nehéz év mögött állunk, 2022-re nagyon sokan fognak keserű szájízzel visszaemlékezni. Nem szeretném tételesen felsorolni mindazt, ami velünk történt, vagy nem történt, inkább csak reménykedek abban, hogy mindenki el tudott bújni, legalább egy kis időre a kuckójába. Nekem ez a hely a zeneszobám volt, de bevallom őszintén, én tavaly jóval kevesebb alkalommal tudtam csak maradéktalanul átadnom magam a zene élvezetének.
E kevés alkalmak egyike az év végi ünnepi időszak volt, amikor megpróbáltam még a korábbiaknál is sokkal jobban kivonni magamat a mókuskerék és a világban történtek hatása alól. Éppen a legjobbkor érkezett tehát az a készülék, ami jelen írás tárgyát is képezi, a Lumin felső kategóriás hálózati lejátszója (és egyben DAC/előfoka is), a P1. A hálózati lejátszás képessége mellett ez a készülék önálló DAC-ként, és/vagy digitális előfokként is használható, ettől feljebb már csak az X1 található a palettán, igaz, az kimondottan csak hálózati lejátszó.
Picit visszatekintek most az elmúlt évekre, hiszen nem ez az első Lumin, ami nálam landolt. Ha jól emlékszem, írtam már a D1/D2 párosról, a T2-ről, U1-ről, valamint jó pár alkalommal volt szerencsém az általam a mai napig etalonnak tartott A1-hez is. Lehetséges, hogy az A1 „etalonságában” az is szerepet játszott, hogy az általam is nagyra tartott Wolfson DAC chipre épül, amit mára az összes Lumin modellben felváltottak az ESS Sabre processzorok. Tudom, hogy önmagában a DAC chip típusa nem határozza meg a készülék hangzását, de nekem továbbra is az A1 hangzásvilága a kedvencem.
A P1 újdonság a Lumin kínálatában, több szempontból is. Egyrészt nincsen közvetlen elődje, hiszen ahogy korábban említettem, nem kizárólag hálózati lejátszóként használhatjuk. A csúcs X1-et leszámítva a tápegységeket a készülékbe integrálták, ebben is különleges a P1. Ugyanúgy 2 db toroid trafó (Piltron) táplálja a digitális és analóg áramköröket, mint az A1 külső tápegysége, csak éppen ezek a trafók elkülönítve a készülék belsejében kaptak helyet. Műszakilag erős rokonságban áll a többi Lumin készülékkel, amelyek mindegyike a Sabre konverterét használja, a P1-ben éppen a kettős ES9028PRO-t, azaz csatornánként egyet-egyet. Natívan kezeli a DSD512-es anyagokat, az SPDIF bemeneten keresztül pedig 192 kHz/24 bit a maximuma, természetesen DoP üzemmódot is támogat. Házimozisok is integrálni tudják rendszerükbe a P1-et, hiszen rendelkezésre állnak 2.0-ás HDMI portok akár 4K-s pass trough-t (Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a feldolgozóegység HDMI IN aljzatain bebocsátott video- és audio jelek akkor is feldolgozóegység HDMI OUT aljzatához csatlakoztatott TV-re legyenek bocsátva, ha a feldolgozóegység készenléti módban van.) is tudnak. A precíz órajelezéről egy FPGA tokozású Femto Clock gondoskodik. Fontos még megemlíteni a LEEDH digitális hangerőszabályzó egységet, amennyiben előfokként vetnénk be a P1-et. A LEEDH gyakorlatilag egy veszteségmentes digitális feldolgozású hangerőszabályzó algoritmus, amely mellőzi a kerekítési hibákat, ezért nagyon pontos és tiszta jelet szolgáltat a végerősítő felé.
Bő 3 hét állt a rendelkezésemre hogy ismerkedjek, meghallgassam a készüléket, amely dupla kartondobozban érkezett. A tartozékok között egy műanyag tápkábelt és egy termetes infra távirányítót is találtam, és természetesen a Luminokhoz mellékelt fehér cérnakesztyű pár is a csomagban volt. A beüzemelés szintén a márkától megszokottan gyorsan ment, az állványra helyezve megkapta a Siltech tápkábelét, valamint egy Inakustik Exzellenz LAN kábelt, az összekötő ez alkalommal egy Cardas Hexlink Golden volt. A korábbi Lumin tesztek alatt morogtam a gyártói alkalmazás miatt, kíváncsi voltam, hogy történt e az elmúlt 2 év alatt (ami IT léptékkel mérve van vagy 20 normál év). Legnagyobb sajnálatomra ugyanaz az alkalmazás fogadott, ami korábban is. Továbbra is hiányolom az adaptív képernyőkezelést, a kezelőfelület számomra továbbra is kaotikus, túl apró és szétszabdalt. Megmondom őszintén, nem használok tabletet, pláne nem használok Apple terméket, és nem is szeretnék csak azért vásárolni egyet, hogy azon vezéreljem a Luminokat. Megoldották már azt mások jó régen, hogy a kezelőfelület alkalmazkodjon az azt futtató kijelző méretéhez. További fájdalmam, hogy nincsen az állapotsorba beülő mini vezérlőpult, ahol az alapvető funkciók, mint például a stop, előre-hátra léptetés, az éppen lejátszott zeneszám adatai láthatóak lennének, ne’adj Isten mindezeket a záróképernyőn is megmutatná, hogy ne kelljen minden alkalommal visszalépni a gyári alkalmazásba. Fájlaltam továbbá a még mindig gyér streaming szolgáltatói támogatást, van a Tidal, Qobuz meg a Spotify, és kész. Biztos meg tudnák oldani a választék bővítését, hiszen a terméktámogatás kitűnő, még a legelső A1 kap frissítéseket. Végeztem a litániával, jöjjön akkor az, amit hallottam!
Elsőként egy régen hallgatott kedvencemet, a Gipsy Kings „Roots” (16/44) című albumát indítottam el NAS-ról, a beállításokban egyelőre kikapcsoltam a DSD felkonvertálást. Az akusztikus gitárokkal erősen megtámogatott lemez ha nem is az A1 bársonyosságával, de nem is a T2 ércességével szólalt meg, a P1-re leginkább a transzparencia a jellemző. Semleges, jó értelemben vett tárgyilagossága nélkülözte a sterilitást. Ugyanez az album az elérhető legmagasabb DSD-re való felkonvertálása után hallhatóan máshogyan szólt: simább, folyékonyabb lett, de továbbra sem költözött bele olyan bársonyosság, mint ami az A1-et jellemzi. Színpadképüket tekintve sem olyan széles a P1, amit észrevettem, hogy a felkonvertálás mintha szűkítette volna azt („Rhythmic”). Nem azt mondom, hogy nincsen térbeli ábrázolás, mert széltében egészen jó, csak a színpad mélysége szűkebb kicsit.
Az elmaradhatatlan Dire Straits-re váltva (Making Movies) a korábban tesztelt T2-höz hasonlóan egy picit fürgébb, fickósabb hangkép fogadott, mint az A1-en, ami egyben szárazabb is volt, de a T2-höz képest mindenképpen lágyabb. A P1 valahol a középtájon helyezkedik hát el a Lumin univerzumban, inkább semleges hangkarakterével nem tépi meg a húrokat annyira, mint a T2, de nem is lágyítja el. A basszusa nagy tömegű, megfogott, de inkább tárgyilagos az előadása, szélsőségektől mentes. Knopfler hangja inkább az előtérből szól, az A1-en jobban belesimult a hangszerek közé.
Klasszikus zenén Stravinsky Tűzmadarával (88,2 kHz/24 bit) tettem próbára. A P1 nagyon jól szeparálja el a csendet, a megindulásokat és a dinamikai csúcsokat remekül tartja kézben, a hangszercsoportok közötti helyek (levegősség) szinte tapinthatóak, az egész előadás stabil kezekben van, mintha odabent maga Antal bácsi tartana rendet. A sok hangszer egy térben alaposan próbára teszi a forráskészülékeket (is), a Lumin P1-en nem tud kifogni, egységes, kerek ennek a mesterműnek a megszólalása. A DSD felkonvertálás ezen az amúgy is remekül masterelt albumon mégis tudott pluszt hozzáadni. A sima 24 bithez képest extra folyékonyságot, még több színt, ha szabad ilyet mondani, még több információt mutatott meg.
Végezetül a Ray Brown Trio szuper albumával vallattam: Summer Wind. Zseniálisan jó dzsessz lemez ez, három zseniális zenész előadásában. A bőgő kontrollált, tiszta és feszes, és bár a háttérben van, mégsem veszik el a dob és a zongora között. A zongora erőteljes, igazi testes hangszerként van jelen, még a leghalkabb leütések is „igaziak”, a műanyagossá pedig könnyen tudna válni egy gyengébb forráskészüléken. A klubhangulat, a nézők zsivaja valódi három dimenzióból hallatszik, a felcsörrenő telefonra is pontosan rá lehetne mutatni. A dobok energiaszintje zseniális összhangban a bőgőével, szépen levállnak a hangsugárzókról.
A Lumin P1 egy sokoldalú masina (bár pár funkcióját legnagyobb sajnálatomra nem tudtam kipróbálni), nagyon stabil hálózati lejátszóként és DAC-ként is, kitűnő szoftveres terméktámogatással. Hangkarakterét valahová az A1 és a T2 közé tudnám belőni, azonban azoknál sokkal sokrétűbben használható és az ára mindezeket tükrözi is. Ha megvásároljuk, egy hosszútávú barátság veheti kezdetét.
