Az előlapját alaposabban szemügyre véve észreveszi, hogy az új modellben már három sávos a hangszín szabályzó, míg az előd csak mély és magas szabályzást tett lehetővé, de akad más is. A VU műszerek közötti két számjegyes hangerő kijelzés szintén újdonság.
Az üzemmód kijelzések a Separate, ami azt mutatja, hogy külön választva működik az előerősítő és a végfok, a készenlét, a Line Straight ami a hangszín kikapcsolását mutatja, és még további három. A Mute a csendesítés, a Subsonic a phono bemenet felül áteresztő szűrése, és a Loudness. Ezek a funkciók az alumínium távvezérlőről elérhetők, ami az integrált erősítő mellett Luxman CD lejátszókat is képes alapszinten vezérelni. Az előlapon felfedezhető újdonságok végén, de nem utolsó sorban említem a két fejhallgató kimenetet. A hagyományos 6,3 mm-es jack mellett található rajta 4,4 mm-es szimmetrikus Pentaconn is.
A hátlap csatlakozó kínálatában is eltérések fedezhetők fel. Míg az előd modell egy pár 20 mm-es RCA aljzatot tartalmazott, a Z-széria kettőt. Ez a high-end nehéz RCA kábelek stabilabb rögzítését teszi lehetővé. A többi bemenet aljzat 18 mm-es. Megjelent továbbá a trigger be és kimenet, ami rendszer vezérlést tesz lehetővé. Most pedig lássuk, ami tényleg csak alig változott. Az L 509 Z 29,4 kg, ami tíz dekával több, mint az előd. A front panel színe Blaster White, de a kevésbé különc elnevezéssel ezüstnek nevezhető.
A front panel gombok masszívak, kellemes érintés érzetet keltenek a stabilitásukkal, és a pontos működésükkel. A bal oldali a bemenet választó, a jobb oldali a hangerő. Négy RCA, két XLR és egy phono bemenet választható. A lemezjátszó bemenet háromféle erősítés beállítást tesz lehetővé. Egy MM, és kétféle MC választható.
Helyigény:
A legtöbb audiofil ennyi pénzért inkább különálló előerősítőt, és végfokot választana, és nem feltétlenül integrált erősítőben gondolkodik. A purista énem ezzel egyetért, de ugyanakkor tagadhatatlan a vonzódásom az L-509Z által kínált seregnyi bemenet és lehetőség irányába. Nem érzem korlátait, vagy kompromisszumait, és az egy dobozos kivitelének köszönhetően helyet, valamint kábelezést takaríthat meg. Azt viszont tartsa szem előtt, hogy nem tartalmaz trendi DAC-ot illetve hálózati lejátszót. Paul kollégám gyakran emlegeti, hogy az javít a legtöbbet a hangon, ha a digitális egységeket külön választjuk az erősítőtől. Manapság már kiváló analóg konvertereket lehet elfogadható áron vásárolni. Továbbá a CD lejátszók is lehetőséget adnak arra, hogy futóműként lehessen őket használni, és külső DAC-ot lehessen hozzájuk csatlakoztatni. Az én 35 éves Marantz CD12/DA12 készülékeim jó példák erre, szóval a dolog nem újdonság.
Még egy dolog, ami a Luxman L-509Z-ben felkeltette a figyelmemet, és sokat nyomhat a latban. A LECUA-EX hangerő szabályzása megegyezik a 16.000 fontért megvásárolható C-10X előerősítőjükkel. Komoly érv, mert ez a szabályzó egység tökéletesen pontos beállítást tesz lehetővé, és kis hangerősségen is nagy dinamikát biztosít.
Analóg tapasztalatok:
A tesztelés közben jöttem rá még egy előnyére, ami tetszeni fog azoknak, akik belefáradtak a kábelek kerülgetésébe, ez pedig a beépített MM/MC lemezjátszó előerősítője. A meghallgatást vinyl lejátszással kezdtem. Általában előnyben részesítem a külső phono előerősítőt, de itt kivételt tettem és nem bántam meg. A legtöbb esetben azért van szükség külső egységre, mert a beépített nem kínál elegendő beállítás lehetőséget. Az L-509Z a szabványos 47 kiloohm MM mellett két mozgó tekercses beállítást tartalmaz 40 ohm, és 100 ohm lezárással. A bónusz a 100 ohm, mivel ezt hangszedők széles skálája igényli. A beépített előerősítőbe nem tudtam belekötni.
Elsőként hard-bop jazz műfajt szólaltattam meg egy kvartett előadásában. Az L-509-Z hangja mentes a szokásosnak nevezhető félvezetős élektől és keménységtől. Herbie Hancock zongorája és Joe Henderson szaxofonja szépen szól a Power To The People [Milestone/Craft CR00655] című számban. Érzékelek némi csöves melegséget, de amikor a zenészek felpörögnek, az megmutatja az erősítő kiváló tranziens átvitelét és pontos időzítését.
Tekintettel arra, hogy legtöbbet egy könnyen hajtható SPL hangfal páron hallgattam, azon soha nem volt probléma a dinamikával és a valósághűséggel a Luxman bármely hangerő beállításában. Amikor az LS3/5A-ra váltottam, azon figyelnem kellett a decibeleket, mert a stúdió monitorok sokkal nehezebben hajthatók, de még ezek is nagyra értékelték az erősítő higgadt stabilitását.
Henderson nagylemezének utolsó száma meglepetést okozott. A Foresight And Afterthought mélyei olyan gyönyörű egyenletes lecsengésekkel szólaltak meg, ami tudatosította bennem, hogy az analóg bakelit még mindig megelőzi a digitális formátumokat.
Az egyetlen feszült, kétségre okot adó pillanatot Dr John In The Right Place SACD [Analogue Productions CAPA006SA] lemeze okozta. Ebben ugyanis nincs digitális élesség, és levegő hiány. Olyan lágy nyílt, és tágas hangot hallottam, hogy két különböző lejátszón is meg kellett hallgatnom. A lejátszók között 20 év a különbség, a beépített DAC-ok pedig 1995 és 2024 legjavát képviselték. Mint utóbb kiderült, nem az SACD formátum, hanem maga a Luxman volt a selymes hang hátterében.
Az L-509Z egy érzékeny lelkű erőmű, aminek hangzását ugyan azok a japán mérnökök tervezték meg, akik a Luxman elektroncsöves erősítőinek hangjáért felelősek. Dr John zongorája gazdag és méltó módon mutatja be a new-orleansi mester kézi munkáját, miközben textúrát ad a jellegzetes kissé nazális énekhangjának.
Monó felvételen
Egymást követték a meglepetések, ahogy a jól ismert albumokat feltettem a lemezjátszómra. The Paul Butterfield Band 1965-ös [Music On Vinyl MOVLP823] albuma nagyon különbözik Joe Henderson lemezétől. Jól érzékelhető a bemutatóban, ahogy az L-509Z igyekszik újra alkotni az élő előadást. A díszlet a legnyitottabb színpad amire csak vágyhat, ahogy a kis jazz együttes betölti a szobát.
Nagyon élvezetes volt, ahogy a két hangszer játszott főszerepet a muzsikában. Butterfield hárfája és Mike Bloomfield gitárja a színpad megfelelő pontjára voltak rögzítve, és valódi háromdimenziós kép jelent meg előttem a mélység és környezeti hatások ábrázolásával. Nem hittem volna, hogy mindezt egy monó felvételből ki lehet hozni.
Számtalanszor hallottam már Ben E. King Stand By Me szintén monó Atlantic 75 nyomatát Don’t Play That Song! [Atco RCV1 142]. A színpad olyan látványosan és telt hangzással szólalt meg, hogy azt hittem, elrontották a címkézést. Nem lehetetlen, hogy Phil Spector tudott valamit. Az L-509Z előadása egyformán élvezhető monó és sztereó felvételekkel.
Figyelembe véve a képességeit és a hangját, ha ebben az árkategóriában keresgélnék, a Luxman mindenképpen előkelő helyen szerepelne a listámon. Vannak olyan elő és végfok kombinációk, amelyek nagyobb lendülettel szólalnak meg. A helytakarékos megoldásra vágyók pedig joggal érvelhetnek a beépített DAC mellett. Én még azokat is meg tudom érteni, akik ultra exkluzívra vágynak ezoterikus gyártóktól származó eszközök formájában, amik furcsák, vagy szépek is lehetnek.
Mivel a zenerajongók többsége inkább a stabilitásra vágyik, biztos vagyok abban, hogy a 99 éves Luxman ezt megadja majd számukra. Meg kell hallgatnia ahhoz, hogy megértse a benne rejlő csábítást. A nyugalom, és a zeneiség magas foka hasonló az önégető erősítőkhöz (elektroncsöves – Fordító megjegyzése). Engedi, hogy ellazuljon, és csak úgy élvezze a zenét.
Hi-Fi News ítélet:
A puristák biztosan utálni fogják a hasonlatomat, amivel kifejezem a Luxman L-509Z iránti rajongásomat. Ez az integrált erősítő minden szempontból kompetens. Úgy épült, mint egy Leica kamera, amiben minden kiválóan működik, és felhajtás nélkül tökéletesen teszi a dolgát. Sokféle funkciót kínál, rengeteg forrást fogad, és analóg a szó legszorosabb értelmében. Nem csak a vonal és phono bemenetek tekintetében, de a digitális vezérlés módokban is. Hoppá, majdnem elfelejtettem…a hangja pedig fenséges.
Luxman LIFES:
A gyártó honlapján évekig az ODNF (Only Distorsion Negative Feedback) különböző verzióiról lehetett olvasni. A fejlesztések igazolták, hogy tényleg hasznos hatással lehet egy erősítő hangjára, de egyszerűsíteni kellett. A LIFES (Luxman Integrated Feedback Engine System) elegáns megoldás, ami az új generációs visszacsatolás rendszer. Annyit tudunk róla, hogy a feszültség erősítő fokozatok, és a teljesítmény erősítő fokozatok között alkalmazzák, és nem globális jellegű. Önmagában ez még nem lenne szokatlan.
Szerencsére rendelkezésre áll az előd modell általunk rögzített mérése, és ennek köszönhetően egy szemléletes grafikonon tudjuk összehasonlítani a torzítás értékeket.
Az ábra 10 W 8 ohm kimeneti teljesítményen mutatja a torzítást a frekvencia függvényében. A piros az előd L-509X amúgy kiválónak nyugodtan nevezhető torzítását mutatja. A fekete az L-509Z, ami a nagyon alacsonyt még alacsonyabbá tette.
Általános elvként a negatív visszacsatolást a nyílt hurkú erősítőkben arra használjuk, hogy csökkentsük az erősítést, ezáltal arányosan csökkentsük a zajt és a torzítást.
Például, ha egy 100 dB nyílt hurkú erősítőben 70 dB visszacsatolást alkalmazunk, az 30 dB zárt hurkú erősítést eredményez, ami a teljes harmonikus torzítás értéket hozzávetőleg 3100-szorosával csökkenti. Összehasonlítva a nyílt hurkú 70 dB erősítővel, aminek torzítása 5% lenne, a torzítás visszacsatolással 0,0016%-ra csökken.
A nyílt hurkú erősítők erősítése a frekvencia függvényében csökken a zárt hurkúval összehasonlítva, ezért kell negatív visszacsatolást alkalmazni az átvitel egyenletességének javítása érdekében. Ám az is törvényszerű, hogy a magasabb frekvenciákon a torzítás növekedni fog. A fenti összehasonlító ábrán tisztán látszik, hogy a Luxman mérnökei másként hangolták a visszacsatoló áramkört.
Paul Miller
Mérés:
Az általunk korábban értékelt L-509X jelentős eltéréseket mutatott az előd modellhez képest. Az 509X-hez képest az L-509Z nem a kimeneti teljesítmény növekedésben mutat eltérést. +43,5 dB teljes erősítés mellett 85,6 dB A-súlyozott jel/zaj viszonyt mutatott 8/4 ohmon. Az L-509X kimeneti teljesítménye 2x155W 8 ohm, és 2x255W 4 ohm, a dinamikus teljesítménye pedig 183/342/507W 8/4/2 ohmon, a maximális kimenő árama 16,7A volt. Az új Luxman L-509Z pedig 2x152W 8 ohm, és 2x255W 4 ohm mellett 178/335/449W dinamikus teljesítményre, és 14,4A maximális kimenő áramra képes. Egyértelműen feszesebb védelmet építettek bele.
Dinamikus kimeneti teljesítmény: 8 ohm fekete, 4 ohm piros, 2 ohm kék, 1 ohm zöld.
Hol van tehát az előre lépés? A torzítás csökkenésében! Ez a LIFES fejezetben bemutatott ábrán egyértelműen látható. A torzítás 0,002% marad 1W és 120 W között 1 kHz-en.
10 W 8 ohmon pedig az előd és utód összehasonlítása a következő: 0.0025%/20Hz – 0.00075%/ 20Hz (’X vs. ’Z) és 0.0035%/1kHz – 0.0016%/1kHz (’X vs. ’Z) végül 0.035%/20kHz (mindkettőn ’X és ’Z).
A kimeneti impedanciát nem módosította az új visszacsatolás, 0.021-0.052ohm (20Hz-20kHz), csak az átvitelben okozott némi javulást (–3.2dB vs. –4.6dB/100kHz, ’Z vs. ’X). Az áthallás csillapítás nem változott 82dB/1kHz és 60dB/20kHz.
Torzítás a frekvencia és a kimeneti teljesítmény függvényében. 1 W 8 ohm fekete, 10 W pink, 100 W piros
Egyéb mérési eredmények:
Írta: Ken Kessler
Mérés: Paul Miller
Forrás és képek: HiFi News és Luxman
Forrás: Audiophile-szalon.hu
