Marantz CD 50n hálózati CD-lejátszó teszt

Minőség és mennyiség példás összegzése a középkategóriában

Pontosan másfél éve járt nálunk a Marantz CD 60, aminek a frontoldalán a CD player felirat volt látható, és a korábbi hatos, majd hatezres széria új tagját köszönthettük személyében. A CD 50n esetében már azt olvashatjuk, hogy Network CD player, tehát a készülék nem csak minőségében ékelődik be a felső és belépő kategóriás lejátszók közé, hanem tudásában is, ráadásul sok olyan extrát tartogat számunkra, ami az SACD 30n-ből még hiányzott. Elsősorban azért, mert akkor még
nem is létezett.

A Marantz CD 50n elég méretes házban foglal helyet, ami elsőre talán nem is tűnne indokoltnak, de elég csak rápillantanunk a hátlapjára, és máris elfogadjuk a fizikumát, ami ha egyszer már adott, az előlapon is kihasználták. Középre került a méretes, háromsoros OLED kijelző és a lemezfiók, tőle balra kör alakban találhatók a vezérlő gombok, jobbra beléphetünk a menübe, a fejhallgató kimenet szabályozható szintű, és egy külön tárcsa enged minket a bemenetek között lépkedni. Többet talán nem is érdemes írni az előlapról, ami a házzal együttesen alumíniumból készült, letisztult, de divatos és egyéni az arculata, a kezelőszervek használata 1 perc alatt elsajátítható, ha nem akarjuk használni
a mellékelt rendszer-távirányítót, amivel tényleg minden elérhető és könnyen kezelhető. Elsőre egy picit sok rajta a gomb, de ha egyszer a készüléknek vagy a szettnek nagy a tudása, akkor ez teljesen érthető.

A Marantztól megszokott, rézcsavarokkal összeszerelt CD 50n belsejében példás rend uralkodik, pedig sok szabad felületet nem is találunk. A JTL-101YP lemezmechanika mellé helyezték a méretes trafót, ami körül azért hagytak némi helyet a hőelvezetés érdekében. A többi részt az alaplap, NYÁK és chip tölti ki, amelyeknek mind-mind fontos szerepe van a készülék tudásában és minőségében.

Hátul a szépen elválasztott analóg kimenetekből fixet és állíthatót nyújt a Marantz, továbbá megtalálható az úgymond szokásos remote control ki- és bemenet, amelynek saját rendszerbe illesztésnél van szerepe, ahogyan az RS-232C aljzatnak is. Bluetooth/WiFi antennából kettőt is felszerelhetünk, van Ethernet aljzat, de külső merevlemezt vagy pendrive-ot csatlakoztathatunk. A digitális szekcióban optikaiból és koaxiálisból ki- és bemeneteket is találunk, melléjük adódik egy USB DAC bemenet is, valamint egy ritkaságszámba menő HDMI ARC bemenet, amire ráköthetjük a televíziónkat. Ezek alapján látható, hogy egyáltalán nem egy átlagos CD-lejátszóról van szó, hanem ahogyan az a készülék nevében is olvasható, valódi hálózati lejátszóról.

A CD 50n HEOS applikációval is vezérelhető, ahonnan a lejátszót közvetlenül egy végfokhoz is köthetjük, így feleslegessé téve egy jelutat, ami minden bizonnyal rontana valamennyit a hangminőségen. Az AirPlay 2, Spotify Connect, TIDAL, vagy TuneIn Radio csak néhány a sok szolgáltatás közül, PCM 384 kHz/32 bit és DSD 128 fájlok kezelésére is alkalmas a készülék, de hangvezérlésre és multiroomba illesztésre is lehetőségünk van. A Marantz ezúttal sem felejtette ki a HDAM áramkört, amihez még egy Marantz Musical Direct Filtering technológiát is bevetettek, mindezt a tiszta jelutak és a hangminőség érdekében. Az SACD, mint fizikai adathordozó felismerése ezúttal lemaradt, de a leírtak szerintünk mindenkit kárpótolnak, akik a nagyfelbontású formátumok hívei.

A fekete- vagy ezüstszínben választható, és négy darab széles lábon álló készülék tápkábele természetesen cserélhető, és még egy belépő szintű összekötő kábelt is tartalmaz a doboz, ami mindig is egy jelképes plusz volt a cég részéről, hiszen ennél mindenképpen jobbat érdemel. Ezért is használtuk a bevált QED valamint VIABLUE kábeleinket az összekötéshez, erősítőből maradt Parasound párosunk, valamint a teszt végére megérkezett hozzánk a hozzá passzoló Marantz
MODEL 50 sztereó erősítő is, míg a Focal Profile mellé szegődött a Bowers & Wilkins 603 S3 álló hangfal is.

A hagyományokra építve, de teljesen modernizálva

Árfekvéséből kiindulva a Marantz CD 50n a korábbi 8000-es utóda lehet, ami ugye a legnagyobb modell volt a korábbi termékpalettán, felette már a "kétbetűs" típusok jöttek, amelyek kizárólag audiofil és high end kategóriájúak voltak. A 8000-es lejátszók érett ritmikájukkal, kissé kihegyezett, a nagyfelbontást pártoló zenehallgatóknak kedveztek, amelyek közül az akusztikus zene reprodukálása kiemelkedett, nemhiába szerepelt a katalógusban közelről egy gitár. A CD 50n a meghallgatás alatt bőven hozta is ezt a szintet, pedig valamivel alatta lévővel is kiegyeztünk volna, hiszen a korábbi modellhez képest jelentősen megnőtt a szolgáltatások száma, így kész csoda, hogy ennyi pénzért a minőséget és a mennyiséget sikerült összehozniuk. A Focalokkal párosítva megmaradt a Marantz jellegzetes, kicsit magasba húzó karaktere, amiben rengeteg finomság, aprólékosság volt, de a gördülékenységre sem panaszkodhattunk. Remek páros volt ez is, főleg 20 nm alatt, de az a bizonyos boogie faktor azért valamennyire hiányzott, és mélytartományból sem kaptunk annyit, amennyivel megelégedtünk volna minden stílusú zenén. Ekkor viszont jött a Bowers & Wilkins legújabb 600-as sorozatának egyetlen álló típusa, és láss csodát, minden a helyére került!

Amennyiben megemlítettük a korábbi 8000-es sorozatot, újra ki kell emelnünk, hogy annak megőrizte alapvető jellemvonásait a CD 50n, azonban karakterében az SACD 30n felé közelítettek a hallottak. Kaptunk tehát továbbra is precizitást, részleteket, hatalmas teret is, azonban a Marantz ezeket burkolta a felsőbb ligákra jellemző nyugodtsággal, kiegyensúlyozottsággal, analógossággal. Igen, eltűnt a sokak számára zavaró magas él, a túldimenzionáltság és a kissé túlburjánzó magamutogatás, tehát a cég ezúttal nem a feltűnő előadásra, hanem a hosszú távú zenehallgatásra fektette a hangsúlyt. Ezáltal nem volt sziporkázó, önimádó, inkább simogató, kicsit meleg tónusú, kiegyensúlyozott.

Ezek a jelzők általánosságban minden zenei műfajon megmutatkoztak, és ez egy ritka jó pont. Az egyértelmű, hogy a Marantz elsősorban rendszerben gondolkozott ezúttal is, tehát a MODEL 50-hez kalibrálta a lejátszó hangzását, és biztosak vagyunk benne, hogy a valódi "marantzos" egység azzal jöhet létre. Ám Parasound erősítőnkkel is olyan remek párost alkotott, ami biztosan megfelel azoknak az embereknek, akiknek a zenéről hasonló az elképzelésük, mint nekünk. Tehát legyen benne minden részlet, de a hangsúly a zeneiségen, a komplexitás mellett az egységességen legyen.

A Marantz CD 50n tehát inkább csak nyomokban hasonlít az elődjére, amit a teljesen új külső is alátámaszt. Mutatós, látványos, de mindenekelőtt a megbízhatóságon és könnyű használaton van a hangsúly, minden részlete igényes, a gombok is logikusan vannak elhelyezve, a menü használata pedig egyértelmű. Tehát semmi flanc, annak ellenére, hogy nagytudású készülékről van szó. A váltás a bemenetek között gyorsan megtörténik, a hálózati kapcsolódás sem tart sokáig, ahogyan a lemezek kezelése is csupán pillanatok műve.

A már említett hajdani katalóguson szereplő gitár most is ott lehetne a reklámanyagon, de mögé már el tudnánk képzelni egy komplett zenekart is, a húrokat pedig hátrébb tolnánk a képen, hiszen ezúttal minden hangszernek egyforma szerep jutott. Ugyan megbirkózik a torzított gitárokkal is, tehát némi Rammstein vagy Slayer nem fogott ki rajta, de sokkal közelebb állt hozzá Knopfler zenekara, vagy Presley előadásában a Fever, ahol nagyobb szerepet kapott a részletes és finom hangszerelés, a hangulat átadása, az izgalom tolmácsolása. A The Cranberriest is öröm volt általa hallgatni, ahol a Zombie esetében méltón tálalta a zúzást, de a hangulatosabb és lassabb, vagy finomabban kibontakozó melódiák még jobban feküdtek neki.

Nem kellett félteni a kihívásoktól sem a lejátszót, ezt bizonyította Damien Rice és King Crimson felvételeinél, ahol lazán lekövette a hirtelen hangulatváltásokat, a bonyolult ritmikát és a dinamika ingadozást is, de még Björk elborult szerzeményeinél is megingathatatlan maradt. Mindehhez kellett a futómű stabilitása, a nagyon pontos jelkiolvasás, de ugyanolyan fontos szerepet töltött be a DAC is, ami nagy dinamika tartományt és felbontást nyújtott. Párosuk nagyon megbízhatóan működött, egyértelmű volt, hogy a mérnököknek megfontolt, érett elképzeléseik voltak, amiket sikerült is megvalósítaniuk.

A CD 50n gyorsan reagált a dalokon belül, ritmikai képessége így nem csak Marcus Miller vagy Petrucciani dalainál voltak egyértelműek, de klasszikus zenén is nagyon szépen prezentálta a gyors szólóhegedűt, a nagyzenekar belépésétől nem ijedt meg, és ami a legfontosabb, mindvégig ott volt az érzés, hogy a készülék nagyon is kiegyensúlyozott tudott maradni. A középtartománya kiforrott volt, a basszust is nagyon szépen tálalta, talán a magasszekcióban lehetett volna egy kicsit több bátorság, az összkép viszont nagyon szerethető volt így, ráadásul elfeledtette a digitális ízt, amit maximum gyengébb minőségű felvételeknél tapasztaltunk.

Puhasága mellett nagyon is határozott volt, ami Peter Gabrielt hallgatva mindenképpen előnyös, hiszen a művész remek albumainak keverései nem tekinthetők referenciának, a Marantz pedig ezekből is ki tudta azt hozni, amit ettől a kategóriától elvárunk. Némi bátorság talán jól jött volna még, vagy a részletek jobb kibontása, de a hangulat így is átjött, az analóg és digitális hangszerek kombinációja pedig arányos maradt, ami lényegében pozitív, hiszen ebben az ársávban a lejátszók valamelyik oldalra szoktak kibillenni. Itt viszont maradt a kellemes, nem túltolt, egységes prezentáció, ami ahogyan a korábban hallott szerzemények esetében, itt is nagyon jól jött.

Összegzés, végszó

A Marantz CD 50n egy olyan felsőkategóriás lejátszó, ami szolgáltatásaiban egyértelműen kimagaslik a vetélytársai közül, ahogyan hangminőségben is. Megőrizte gyártójának alapvető karakterét, ugyanakkor lényegesen át is formálta azt jelezvén, hogy egy teljesen új korszakot kezdtek el. CD-lejátszó része megbízható és minőségi, a digitális, hálózati vagy vezeték nélküli zenehallgatás is hozza az ezen a szinten elvárható nívót. Összességében egy olyan készüléket alkotott a Marantz, ami hangzásban újat hozott, a kategóriáját valamivel ki is nőtte, felszereltségben pedig jelenleg nem akad vetélytársa. Mindenkinek megfontolandó, aki a digitális zenehallgatás bármelyik formáját is válassza, az igénye az analógos, megbízható, kiegyensúlyozott előadás birtoklásán és annak élvezetén van.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Részletező képessége nagyon jó, hangképében a nyomaték az egységességen van

+ Kiegyensúlyozott előadás, a valódi hangszeres zenék a favoritjai, de mástól sem illetődik meg

+ Analógos jellegű előadás, amiben csak néha található halovány digitális íz

+ A CD rész mechanikája és a DAC is megbízható, együttes munkájuk minőségi

+ Remekül felszerelt lejátszó, a kezelése egyértelmű, könnyen elsajátítható

+ HDMI ARC csatlakozó

+ A Marantz új dizájnja ennél a készüléknél is egyértelműen nyerő választás

- Némi zártságot tapasztaltunk a hangjában, ami Marantz rajongóknak elsőre idegen lehet

Szubjektív vélemény

Forrás: AV-Online.hu