Általános bemutatás:
A Sonetto V G2 a gyártó Sonetto G2 álló hangfal trió kínálatának középső tagja. A széria az álló hangfalakon kívül center, falra akasztható, és kétféle állványos megoldást is felvonultat.
A Sonetto V G2 ára 6499 Dollár, ami több mint a duplája a Bison árának (2500 USD), és kevesebb mint a harmada a fehér színű Aura hangfalaim árának (19900 USD). Teljes magassága 43 hüvelyk beton bázissal és négy szőnyeg lyukasztó fém tüske nélkül. Én ugyanis nem a gyári fém tüskékre állítottam fel a szőnyegpadlómra, később megindokolom, hogy miért.
Felülről nézve a kabinet enyhén ívelt trapéz forma, elől kb. 9,5 hüvelyk szélességgel, és 15 hüvelyk mélységgel. A beton bázis kb. 1,5 hüvelykkel szélesebb, mint maga a hangfal test.
A kabinet váza MDF, amit valódi fa furnérral borítottak, és luxus design elemekkel díszítettek. A famunka kidolgozás kivételes minőségű, úgy részleteiben, mint összességében gyönyörű. A tetején a diszkrét logó elegáns megoldás.
Mindegyik Sonetto G2 hangfal beton bázisra van építve. Ez a beton viszont nem járólap minőségű, sokkal inkább sima, sziklaszilárd, és nehéz. Pont ezért esett rá a gyártó választása, mert a súlypontot alacsonyra tolja, és tömeget növel – a hangfal csaknem 75 fontot nyom! Van persze vizuális vonzereje is, ahogy éles kontrasztot alkot a mesteri finomsággal kidolgozott szekrénnyel. Jól kiemeli annak kifinomult eleganciáját. A beton bázis általam véletlenül felfedezett előnye továbbá, hogy áthatolhatatlan pajzs a porszívó fej ismétlődő ütései ellen. Kétlem, hogy egy fa szekrény sértetlenül kibírná ezt az ismétlődő támadást.
A fa testet négy oszlop emeli el a bázistól, így garantálja a kicsatoló nyílás szabad légáramlását. (ezért nem szerelte fel a tüskéket rá – Fordító megjegyzése). A teljes G2 sorozatban az 1,1 hüvelykes DAD magas sugárzót használják, amely csillapítást alkalmaz a torzítások elkerülése érdekében. A kupola teteje egy tüskéhez kapcsolódik, ami lengés csillapító szerepet tölt be. Ez különösen nagy hangerőn tesz jó szolgálatot. A Sonus faber egyébként a lágy dómot részesíti előnyben, mert a fémmel összehasonlítva szerintük ez muzikális hangzást ad.
A G2 széria három színben rendelhető. A wenge mellett választható a világos dió, és a lakk fekete. Én mindegyiket megtekintettem a gyárlátogatás alkalmával. A győztes a wenge, a második helyezett pedig a dió volt, legalábbis nálam. A magas sugárzó felül kapott helyet, és a középpel együtt egy könnycsepp alakú fém keretbe foglalt bőr textúra veszi őket körül. Finom részletek, ízlésesen fokozzák a vizuális összhatást.
Szokatlan módon három rácsa van. Egy a magas és közép, kettő pedig a mélysugárzókat veszi körbe. A rácsok kb 1 hüvelykre emelkednek ki a front panelből. Legtöbbször a rácsok nélkül hallgattam, mert csekély mértékben rontottak a hangon. A megjelenésén viszont egyáltalán nem rontanak, így feltettem őket, amikor látogatókat fogadtam.
A négy bemenete kettős vezetékezés, és kettős erősítés meghajtást is támogat. Arany színű fedél takarja el a bemeneteket. Ez csak villás, illetve csupasz vezetékezés esetén helyezhetők vissza. Az én banán csatlakozós kábeleimre nem illeszthetők fel. Ennek ellenére a megjelenése vonzó, a legjobb olasz kézműves hagyományok szerint épült. Jobban mutatott, mint a legtöbb tízezer dolláros hangfal, ami nálam járt.
A közép és magas sugárzó:
A sorozat két tagja, a bemutatóban szereplő, és a Sonetto VIII G2 állók 6,5 inches közép sugárzója különleges. A membrán fehér virágra emlékeztető forma, amit a gyártó Camelia-nak nevez. (a széria center tagja 4 hüvelykes középpel épül) Ezt a formát elsőként a Suprema nevű zászlóshajó hangfal rendszerükben mutatták be. A gyártó állítása szerint a változó rádiusz szélesebb sugárzási karakterisztikára képes kevesebb káros rezonancia mellett – a hagyományos kör formával összehasonlítva. Réz gyűrűvel van ellátva ugyanúgy, mint a magas sugárzó.
A kabineten belül elrejtve ovális parafa kamrába van beépítve a közép és a magas sugárzó. Ez az akusztikus fejlesztés szintén a Suprema csepegtetett technológiája, és arra hivatott, hogy a belső rezonanciákat csillapítva javítson a hang tisztaságán. A front panel hajlított forma abban segít, hogy kevesebb akusztikus csillapítást kell a dobozon belül alkalmazni – a normál négyszög alakú kabinetekkel és a lapos front panellel összehasonlítva.
A nagyobb testvér:
Ahogy azt korábban említettem, a Sonetto V G2 a széria álló kínálatának középső tagja. A zászlóshajó ebben a sorozatban a Sonetto VIII G2. Mindkét hangfal három utas, mindkettő a Camelia középsugárzóval, és a parafa kamrával épül, a különbség közöttük a méret, és a mélysugárzók mérete – ennek köszönhetően a basszus átvitelük is eltérő. A Sonetto V-ben a két papír membrános mélysugárzó 6,5 hüvelykes, a VIII-asban 8,5 hüvelyk a méretük. A membránjuk ugyan nem Camelia, de a membránszél igen, ami a gyártó szerint hasonló előnyökkel rendelkezik. A nagy testvér 33 Hz, a Sonetto V G2 pedig 35 Hz-ig specifikált.
Mindkét modellben a magas tartományra váltás 2500 Hz, de az V-ös 280 Hz, míg a VIII-as 350 Hz alatt vált a mélysugárzókra. Névleges impedancia mindkét esetben 4 ohm, és mindkettőhöz 50 W a javasolt minimális erősítő teljesítmény. Az erősítő teljesítmény felső határa 320 W az V G2 esetében, míg a nagy testvérnél 400 W. Én háromféle erősítőt is csatlakoztattam a hallgatásaim során, hogy valós képet kaphassak. Az érzékenység adatok hasonlók, a vizsgálati mintám 89 dB, a nagy testvér pedig 90 dB mindkettő 2,83V/m.
A beállítás:
A Sonus faber Sonetto V G2 hangfalakat 8 láb távolságra helyeztem el egymástól csipogótól csipogóig mérve, és a hátsó faltól mért távolság 1,5 láb volt. A nappalim 16 láb széles, és 18 láb hosszú. A rövidebb falhoz állítottam fel őket úgy, hogy az oldal faltól mért távolság kb 4 láb volt. A beforgatás mértéke kb 10 fok.
Meghallgatás kis teljesítményű erősítővel:
Évek óta többféle erősítőt használok a hallgatási tesztek során. A paraméterek alapján nehéz lehet különbséget tenni a félvezetés kivitelek között, mert mindegyik más módon reagál a hangfal változó terhelésére, ám a bemutatóban mégis jól meghallhatók az eltérések.
A Sonetto V G2 kritikus meghallgatását egy 1799 dolláros Musical Fidelity A1 integrált erősítővel kezdtem. Ennek teljesítménye mindössze 25 W 8 ohmon. Az A-osztályú erősítés miatt állítólag jól bírja a kihívásokat, így mindenképpen ki akartam vele próbálni. Ehhez a rendszerhez Pro-Ject X1 lemezjátszót, és Pro-Ject CD Box CD lejátszót állítottam csatasorba. A lemezjátszót az integrált erősítő phono bemenetéhez, míg a CD lejátszót a vonal bemenethez csatlakoztattam. A hangszedő Pick It S2, a kábel pedig Connect It E phono kábel volt. Hangszóró kábelnek QED XT25 (100 dollár alatt) kötöttem be.
Meglepetésemre még ezzel a relatív kis teljesítménnyel is erőteljes, súlyos hangzást kaptam. A basszus mélyebbre ment, mint a Totem hangfalaimon, amit ugyanebbe a rendszerbe összehasonlításnak bekötöttem. A felső basszus (60-100 Hz között) a Sonetto bemutatójában jobb volt, és a lendülete is nagyobb, amit a dobok hangjában azonnal érzékeltem.
Amikor a hangerőt növelni kezdtem az erősítőn, torzítást nem tapasztaltam, de azt igen, hogy a hangerő alig fokozódott. Ez annak a jele, hogy az erősítő elfogyott. Persze azért hangosan szólt, és nyilvánvalóvá vált, hogy a Sonus faber nem igényel rengeteg energiát ahhoz, hogy a basszus megfelelő legyen az enyémhez hasonló közepes szobában.
A szerény erősítés is olyan figyelemre méltó hangzást váltott ki, amit az eddig általam tesztelt kisebb Sonus faber hangfalakból nem hallottam. Nem csak a basszus felső része volt határozottabb és közvetlenebb, de a magas tartomány is tisztább és kevésbé fényes, mint a Lumina III vagy Lumina II Amator DAD felső traktusa. Biztos vagyok abban, hogy sokan élvezetesnek találnák a kis teljesítményű meghajtást, de véleményem szerint a valódi potenciált csak több wattal lehet belőlük kihozni.
Meghallgatás nagyobb teljesítményű all-in one erősítővel:
Birtokomban van egy Naim Unity Nova PE streaming integrált erősítő (9999 USD) amit kollégám értékelt. A 250 W 4 ohm teljesítmény sokkal jobban illik ehhez a hangfalhoz. A Sonetto V ugyanolyan kiváló, tiszta közép és nem túl fényes magas tartományt mutatott. Ám a basszus sokkal jobb lett, és a hangzás kiegyensúlyozottá vált. A simaság valószínűleg köszönhető az erősítő hangolás módjának, mert volt alkalmam más gyártók készülékeivel összehasonlítani.
A mély tömeg viszont biztosan a nagyobb teljesítmény hozadéka. A hangerő növelésekor már nem éreztem korlátot, vagy határt. Az erősítőt mértük is, és kiderült, hogy 40 Hz-től 20 Hz-ig enyhén lejt az átvitele. Ez biztos, hogy a mérnökök tudatos választása, és az is biztos, hogy a végeredmény nagyon is tetszett.
St. Vincent „Los Ageless” című számát a Masseduction című albumáról (16-bit/44,1 kHz FLAC, Loma Vista Recordings / Tidal) hallgattam az erősítő beépített streamerével. Részletekben gazdagon szólt. A közel mikrofonozott énekhang tisztasága kiemelkedő, a zongora kíséretnek megfelelő súlya van.
Bruce Cockburn „Pacing the Cage”-je (16/44.1 FLAC, True North Records / Tidal), a The Charity of Night albumról hasonlóan tetszett meggyőző basszussal, természetes közép tartománnyal és tiszta gitár pendülésekkel. Korábban voltak fenntartásaim a korai DAD magas sugárzókkal kapcsolatosan, de ez elmúlt, hosszú utat tettek meg a fejlesztésben.
Bőséges erőtartalékainak köszönhetően a Nova PE kivételesen jó párosításnak bizonyult. Fantasztikus duó. A több funkciós erősítő kényelmes használatot nyújtott, de én még tovább akartam menni.
Meghallgatás nagy teljesítményű erősítővel:
A Sonettokat egy referencia osztályú komponens rendszerhez csatlakoztattam. Simaudio Moon 791 előerősítő (16.000 USD), Moon 761 végfok (14.000 USD) hajtáslánc 200 W 8 ohm, illetve 400 W 4 ohm teljesítményre képes. Az analóg forrás Denon DP-3000NE lemezjátszó (2499 USD), Denon Ojas DL-103o MC hangszedővel (549 USD)volt, amit a Moon phono bemenetéhez csatlakoztattam. A digitális források egy Marantz CD50n (1800 USD) a saját DAC-jával az előerősítő vonalbemenetéhez csatlakoztatva, illetve egy Shanling ET3 CD transzport (729 USD) amit az előfok koaxiális bemenetéhez kötöttem. A koaxiális kábel a Furutech FX-Alpha-Ag (100 USD alatt) modell. Az XLR összekötők az XLO DNA modell kínálatából származtak (120 és 160 USD)
Néhányan biztos, hogy őrült ötletnek tartják a 30 ezer dollárt meghaladó erősítés használatát egy negyed annyiba sem kerülő hangfalpár esetén, én minden esetre megtettem. Elfogadom, hogy nem életszerű, de tudnia kell, hogy ebben az összeállításban olyan kvalitásokat mutatott, amit csak nyomokban hallottam a másik két rendszerben.
A felső basszus tartományban elképesztő beütéseket produkált. Mivel háromféle erősítővel is hallottam ezt a dolgot, biztos vagyok abban, hogy ez a hangfal egyik jellegzetessége. Tudatos tervezés eredménye, amivel a hatalom és a tekintély érzését fokozza a zenében. Jól csinálja, be kell vallanom. Minden zenerajongó szereti a jó mély átvitelt, ezt a tulajdonságát mindenképpen nagyra kell értékelnem. Én személy szerint szerettem. A Sonetto V G2 nem ment olyan mélyre mint az Aura ugyanezzel az elektronikai háttérrel. Ezt a Misguided Angel című számmal a The Trinity Session albumról a Cowboy Junkies előadásában egy kanadai CD-ről (RCA 8568-2-R) teszteltem. Megjegyzem, az Aura sem érte el a 20 Hz-es átvitel alját valódi energia érzettel, ám a Sonetto már 30 Hz környékén elakadt. Egyik sem tekinthető tehát teljes átvitelű hangfalnak, ha szigorúan nézem. Gyanúm az, hogy az Aura versenytársa a Sonetto VIII G2 lehet mély átvitel tekintetében.
Az Aura hangfalaimmal összehasonlítva úgy a Naim, mint a Moon erősítőkkel hajtva a közép tartomány tekintetében az V G2 gyönyörű közvetlenséget és tisztaságot mutatott, az Aura pedig nyíltabb volt. Az énekhang, a gitár, és a többi hangszer jelenléte a drágább hangfalon nyilvánvalóbb.
Hogy pontosabb véleményt alkothassak, rövid időre mellé tettem a hallgatási tesztre éppen akkor érkező Sonus faber Concertino G4 monitorokat (5000 USD).
A Concertino G4 újabb, mint a Sonetto G2 sorozat, és egy kis méretű 2-utas monitor. Az apróság 5,25 hüvelykes mélyközép sugárzója természetesen nem tud olyan hangnyomást létrehozni a mély tartományon, de a hierarchiában magasabban helyezkedik el.
A beütések mértéke nem vehette fel a versenyt a Sonetto-val, és a helyiséget sem tudja annyira hanggal feltölteni, de én másra voltam kíváncsi, ez pedig a közép tartomány prezentációja.
Azokon a muzsikákon, ahol az énekhang domináns, mint például a Packing The Cage, és a Los Ageless, vagy olyan szerzeményeken, ahol a középtartomány jelenléte fontos, mint például Van Morrison alt szaxofonja a Spanish Steps (Poetic hampions Compose album CD, Polydor 314 537 547-2) beigazolódott a gyanúm. A Sonetto középtartománya a Concertino G4-hez képest is kicsit zárt. A Sonus apróságának nyíltsága az Aura hangfalakkal vetekedett, de a helyiséget nem tudta úgy hanggal feltölteni, mint a Sonetto V G2. A színpad ábrázolása viszont következetesen szélesebb, és a közép jobban ki van dolgozva, emiatt a fókusz élesebb.
Az apró hiányosságok ellenére minden alkalommal, amikor visszatértem a Sonetto-ra, sokkal meggyőzőbb basszus tartományt és dinamikát érzékeltem, amit nagyobb hangerő beállításban is fenn tudott tartani.
Jó példa a Poetic Champions Compose zenei anyaga. A Concertino csúcsai szuper édesek, a közép gyönyörű folyékony, a magas nyílt, az ábrázolás pontos és holografikus, de a 80 Hz alatti tartomány teljesen hiányzott. Nyilvánvaló, hogy a kis hangfal nem az én hallgató szobámba való méret.
Az V G2 révén a basszus annyira kidolgozott volt, amennyit a felvétel kívánt (tudnia kell, hogy itt nem sok minden történik 50 Hz alatt), a Spanish Steps szaxofonja közvetlenebb, ugyanez igaz az énekhangra, ami miatt a hangzás összességében jobban magával ragadott. A Pacing The Cage hallgatásakor Rob Wasserman basszusán a Concertino hiányosságot hagyott maga után, míg a Sonetto teljes erejével tolmácsolta. Cockburn hangja mindkét hangfalon hasonló, de az állóval hangosabban lejátszva átélhettem a felvétel teljes dinamikáját.
Az Aurával összehasonlítva, az a nagyobb basszus kiterjesztésének, és nyíltabb közép tartományának köszönhetően néhány felvételen jobban szólt. De figyelembe kell venni azt, hogy az Aura háromszor annyiba kerül, mint a Sonetto V G2. Esztétikájukat összehasonlítva pedig mindkettő luxust áraszt, ám a Sonus faber sokkal olcsóbban teszi ezt. Nagyon tetszett a nappalimban a wenge álló, de egyenesen rabja vagyok a fehér Aura hangfalam eleganciájának.
Mindent egybe vetve, ha a pénz nem lenne akadály, az Aura a győztes, de ha az anyagiak korlátozottak, ahogy a legtöbb ember számára azok, a Sonetto V a jobb választás. Elfogadnám a színét a fehér helyett, és nem aggódnék a finom különbségek miatt. A Sonus faber a megjelenés és a hang olyan kombinációját alkotta meg ebben a hangfalban, amivel boldogan tudnék együtt élni.
Következtetés:
Az év elején írtam egy cikket a Sonus faber Suprema hangszóró rendszerről, amiben kifejtettem a véleményemet, miszerint a gyártó hangzását és stílusát tekintve három korszakon van túl. Ezekre én úgy gondolok, mint V1.0, ami 2011 előtt volt, vagy V2.0-ra, ami 2011-től a Suprema megjelenéséig tart, végül a V3.0 a post Suprema korszak.
A Sonetto V G2 szerintem egyértelműen a V3.0 korszak terméke, ami a márka legújabb hangzás módját mutatja be. Monumentális mélyhang tartomány, kifinomult magas hangok, és éles fókusz a színpad ábrázolásban. A legjobban az tetszett benne, hogy milyen könnyedén tudott sokféle zenei stílust lejátszani fáradság okozása nélkül. Tisztában kell azzal lennie, hogy a háromféle rendszer beállítást, és a több hangfallal való összehasonlítást képtelenség lett volna napok alatt végigcsinálnom. Hetekről, de inkább hónapokról beszélhetünk, amíg nálam tartózkodott. Ennyi idő alatt egyszer sem fáradtam bele a hallgatásába, és ha a cégnek nem kellett volna tovább küldenie máshová, szívesen megtartottam volna őket. Még azzal is együtt tudtam volna élni, hogy kizárólag a közép sugárzója fehér.
Ajánlás:
Írta: Doug Schneider
2024 November 1.
Forrás és képek: Soundstage HiFi és Sonus faber
Mérés: Soundstage Network
Forrás: Audiophile-szalon.hu
