Általános bemutatás:
A Sonus faber a teljes Sonetto sorozatot megújította. Ez a széria a Lumina fölött, és az Olympica Nova alatt helyezkedik el a hierarchiában.
A kínálat csúcsa a Reference széria, amelynek zászlóshajója a Suprema. A Sonus faber tájékoztatása szerint a Sonetto sorozat néhány tagjába is beépítették a csúcskategória csepegtetett technológiáit.
A Sonetto G2 egy kisebb, és egy nagyobb állványost, három állót, egy kisebbet az V G2-nél, és egy nagyobbat, valamint centert és falra akasztható verziót kínál.
A Sonus faber Sonetto V G2 3-utas közép méretű álló, amelyben a basszus tartományról két darab 6,5 inches papír pép szendvics woofer gondoskodik. A kicsatoló nyílás a beton bázis elején található. A beton bázis alul zárt, és tüskét, vagy gumi lábat (mindkettő tartozék) lehet bele csavarni. Az előd modell bázisa alul nyitott részén lefelé mutatott a kicsatolás, ezért a padló anyaga befolyásolta a mélyhang tartomány terítés módját. Florian Marmisse akusztikus tervező mérnök részt vett a Sonetto G2 széria megalkotásában. Tájékoztatása szerint, a beton bázis kiszámíthatóbb mély átvitelt biztosít, és teljesen függetleníti a hangzást a padló felület minőségétől.
A 6,5 inches Camelia közép sugárzót zárt parafa kamrába építették be. Ez a technológia a Suprema hangfalakban mutatkozott be elsőként. A kamra belső kialakítása különleges hatékonysággal csillapítja a rezonanciákat, így tisztább jelenlét érzetet biztosít.
Az 1,1 inches magas sugárzó a Sonus faber saját Damped Apex Dome rendszerű, amely 35-40 kHz-ig tolja ki az átvitelt.
A gyártó reklám anyaga szerint a Phase Coherent Crossover a Hibrid IFF és Paracross Topology elrendezéssel működik. Rákérdeztem, hogy ez pontosan mit is jelent, lehetőleg közérthető módon. Marmisse a következő magyarázatot adta: A hangszóró rendszerek egyik mérés módja a hangnyomás szintek modulusára helyezi a hangsúlyt, azaz, hogy hány decibel a különböző frekvenciákon. A másik módszer a driverek közötti akusztikus fázis, amikor az időbeniséget állítjuk be azért, hogy szélesebb, részletesebb ábrázolást kapjunk pontos tonalitással.
Az IFF/Paracross pedig azt jelenti, hogy a hangszóró tekercs szoros részét képezi a keresztváltónak. A negatív ágban is tartalmaz reaktív alkatrészeket, mint például kondenzátor és tekercs. Ennek előnye, hogy az elektromágneses interferenciát jelentősen csökkenti, ami jobb felbontást eredményez.
Megjelenését tekintve inkább finoman kidolgozott berendezési tárgy, mint hangfal. A lant forma viszont kordában tartja a belső rezonanciákat. Marmisse elmondta, hogy maga a kabinet MDF panel, amit CNC gépekkel alakítanak formára, és ezt vonják be nyitott pórusú fa furnérral. A nyitott pórus olyan kezelés, ami kiemeli a fa természetes textúráját, és felületét, nyitva hagyva a pórusokat. Ez vizuális és akusztikus előnyökkel is jár. Az általam hallgatott diófa verzió tapintása igazi fa érzetét keltette, sőt még az illata is az volt. A kidolgozás alapossága messze túlmutat az árkategórián, a hangfal egyszerűen gyönyörű. Az utolsó részlet, amit említenem kell, az SF feliratú kör alakú fedél a bekötési pontokon. Ez elegánsan elfedi a csatlakozókat és kábeleket a szobában.
Az összeszerelés és beállítás:
A hangfalak raklapra pántolva érkeztek. Darabonként 83 fontot nyomtak, de befértek az ajtón, és kanyarodni is tudtunk velük, miközben Feleségemmel felvittük őket az emeletre. A doboz felső részén felirat volt, miszerint kicsomagolás előtt olvassa el a használati útmutatót, hogy elkerülje a hangfalak sérülését. Nyomtatott papírt nem találtam, de a gyártó honlapján találtam pdf letölthető használati útmutatót.
Az írás azt javasolta, hogy állítsam fejre a hangfalat, és úgy csavarjam be a gumi lábat, vagy a tüskéket. A tartozékos doboz mindkettőt tartalmazta. Mivel szőnyegre állítottam őket, én a tüskéket választottam. Ezt követően elfektettük, majd felállítottuk őket, és eltávolítottuk a maradék csomagoló anyagokat. Könnyen ment, nem kellett hozzá nagy erő, de a Sonetto VIII G2-höz már biztos, hogy két erős férfi szükséges.
A hallgató szobámban a Bowers 808-as hangfalaimhoz képest kicsit közelebb (kb negyed lábbal) helyeztem el őket. Egy hét járatás után a hangosabb mély tartomány szépen belesimult a bemutatóba. Mikor bejáratok egy hangfalat, általában gazdag basszussal etetem. Ezt követte a beállítás finomítása. Nálam úgy szóltak a legjobban, hogy egymástól 88 hüvelykre voltak, és a fejem két oldalára voltak beforgatva. Jó felvételeken a fizikai határukat meghaladó szélességű, és magasabb színpadot tudtak rajzolni valósághű 3D ábrázolás móddal.
A bejáratás során nem történt semmi drámai változás, inkább finomodott a hang, ahogy ez várható a legtöbb teljes sávú típus esetében. Az viszont meglepett, hogy milyen gyorsan megtaláltam az ideális pozíciót. Minden hangfalnak megvan a beállítás módja, ahogy a legjobbját nyújtja sokféle zenén. A Sonetto esetében még néhány centis eltérés is tolerálható az egyenlő szárú háromszöghöz képest. Sokkal többet nem javasolnék, mert akkor az ábrázolt kép homályosabb lesz. Szükségük van némi hangerőre, és a helyiségre, hogy a hangjuk kiteljesedjen, és szabadon lélegezzenek. Megkockáztatom, hogy egy hozzá illő centerrel egy térhatású rendszerben még szélesebb ábrázolás módra is képesek lehetnek.
Meghallgatás:
A kritikus meghallgatás első részében a referencia rendszerembe kötöttem be. A dCS Bartók, Benchmark LA-4, Benchmark AHB2 hajtotta. Korábban említettem, hogy basszusban gazdag anyagokkal járattam, ezért most a mély átvitel meghallgatásával kezdtem. Elindítottam a Bass Test nevű lejátszási listámat a Qobuzról. A Flea című szám St. Vincent All Born Screaming című nagylemezéről volt az első. Tele van olyan mélyhangokkal, amit szintetizátorral állítanak elő, ehhez adódik hozzá Dave Gohl agresszív dob stílusa. Annie Clark énekel és gitározik, de van benne középtartomány esemény is bőségesen. Azt várom el minden hangfaltól ezen a számon, hogy mutassa meg az alsó oktávokat, de ne lihegje túl, és ne mossa össze a többi hanggal, különben elvész a varázs. A Sonetto V G2 jó munkát végzett, a helyes tonalitással szólaltatta meg a felvételt. A basszus gyönyörűen áradt, éreztem az energiát minden irányból, ami meg is lepett egy kicsit.
Earl King New Orleans klasszikusa a „Big Chief,” a Dirty Dozen Brass Band Medicated Magic lemezről. Dr John közreműködik zongorán. A basszus vonalat a tuba viszi, de megszólal benne mély dob is. Minden a helyén volt, az átvitel kiegyenlített, bár a réz fúvósok keverés módja hagy kívánni valót ebben a felvételben. A mély átvitel kipipálva, mehetek tovább.
Következhet a képalkotás és a finomságok tesztelése. Elővettem az 1992-es Strike a Deep Chord: Blues Guitars for the Homeless gyűjteményét. A kedvenc számom a Brother Can You Spare a Dime. Dr John és Odetta énekel benne duettet. Hangjuk hasonló, mégis textúrában eltérő, erre voltam kíváncsi. Elől középen énekelnek, mögöttük a háttér énekesek, és a zenekar. A felvétel korai digitális munka. Bernie Grundman keverte, és remek munkát végzett. A Sonus faber mindent pontosan megmutatott a színpadon. Először azt hittem, hogy tompább a kelleténél, de miután levettem a magas és közép porvédőt, a helyzet sokat javult. Olyannyira, hogy vissza sem tettem őket a további meghallgatások során. A szoba akusztikus jellemzőitől, és a zenei ízlésétől függően, ha túl udvariasnak érzi a felső tartományt, javaslom vegye le róluk a porvédőket.
Aki kedveli Gustav Mahlert, biztos, hogy van kedvenc előadása. Az enyém a bécsi Filharmonikusok Leonard Bernstein vezényletével a Mahler 5. A Deutsche Grammophon 1987-ben rögzítette digitálisan. A felvétel precíz munka, monumentálisnak, és megfelelően visszhangzónak kell lennie. A temetési menet rész a mélységet és a magasságot kell, hogy mutassa, az elrendezésnek pedig a nagyzenekart. Nem csekély elvárások ezek, mert közben a hangfalaknak több teret ölelő crescendo-val is meg kell küzdeniük. A Sonetto elvárásaim felett teljesített, igaz a referencia hangfalaimmal összehasonlítva szerényebben. Meggyőző volt a hangzás, és nem rendült meg a hangos csúcsok megszólaltatásakor.
A másik rendszeremben a T+A R 2500 R az erősítő, amelyben beépített phono modul opció van. A modult az Ortofon 2M Blue hangszedőhöz optimalizálták, ami pedig a Technics SL-1200MK7 lemezjátszóba van beszerelve. Nem túl nagyratörő hangszedő, de remekül passzol a munkás hétköznapokhoz. Vintage SME kábelezést használtam.
Régóta rajongója vagyok a néhai Norman Granz Pablo Records kiadójának. Sok eredeti lemezük boldog tulajdonosa is vagyok. Aztán van néhány Analogue Productions lemezem is, amelyek a Pablo újra kevert kiadásai. Összehívtam Dave és Mike barátaimat, hogy összehasonlítsuk a kiadványokat. Kettőt emelnék ki, a 88 Basie Street Count Basie big band, és a Duke’s Big 4, amelyen Duke Ellington zonorán, Joe Pass gitáron, Ray Brown nagybőgőn, és Louis Bellson dobokon játszik. Mindkét lemez dinamikus, és izgalmas jazz, és mindkettő nagyszerűen szól.
A Duke Big 4 negyedik száma a The Hawk Talks az A oldalon. Bellson nagyot játszik a dobokon. A halktól a hangosig végig vezeti a ritmust, és van egy ropogós szólója. A mély dobja adja az elsődleges ütemet, ennek a hangszernek kiválóan hallatszik a rezonáló teste. A Sonetto V G2 a szobába hozta őt, a jobb oldali hangfal közelébe állítva fel a hangszereivel együtt. Az eredeti Pablo kiadású lemezemen egyébként post-it volt felragasztva amikor megvettem használtan: Great Joe Pass, V-Good sound. Egyetértek!
Ugyan nem tudom, ki írta a cetlit, de a lemezcímke szerint az RCA legendás mineapoilis-i műhelyében préselték.
Az új LP master munkáit Kevin Gray a Cohearant Audio-ban végezte, vélhetően ugyanabból a mester szalag készletből. A barátaimmal nagyon élveztük mindkét lemezt. Közös megegyzésre jutottunk abban, hogy másként szólnak. Egyik sem jobb, vagy rosszabb mint a másik, egyszerűen másként szólnak. A természetes hangszer hangok kiválóan feltöltötték a szobát. Érdemes tudnia, hogy a Duke’s Big 4 streaming verziója jól hallható torzítással szólal meg mikor Bellson hangosan dobol. Rosszul állították be az analóg-digitál átalakítót…
A 88 Basie Street lemezem a Fantasy Inc által nyomott darab, ami azt jelenti, hogy az után készült, miután Granz már eladta a Pablo-t. (a Pablo jelenlegi tulajdonosa a Concord Group) Ezt nem kritikának szántam, mert a lemez egész jól szól, és anyaga meglepően vastagnak számított az 1980-as években. Az új verziót Gray vágta. A B oldal közepén lévő Katy című számot Sammy Nestico írta, és Basie feleségének dedikálta. Big Band ballada elképesztő textúrákkal, ahol a fa és réz fúvósok a hangfal szélességén kívülről szólalnak meg, a basszus pont középen a dobbal együtt. A Sonetto V G2 remek munkát végzett, feltöltötte a szobát hangokkal és részletekkel. Annak ellenére, hogy a két lemez másként szólalt meg, itt is elmondható, hogy egyik sem jobb, mint a másik.
Utolsó nap, összehasonlítás:
Annyira élveztem a Technics-Ortofon-T+A összeállítás hangját, hogy heteken át ebben a rendszerben hallgattam vinyl lemezeket, CD-ket és streaming fájlokat. Be kell vallanom, hogy a Sonetto nem olyan árkategória, ami ilyen szintű rendszerekkel találkozhat a való életben, de ennek ellenére rendszeresen mosolyt csalt az arcomra. Úgy is mondhatnám, hogy az árát meghaladó teljesítményre képes.
Minden jónak vége szakad egyszer, és nyakamon a határidő, amikor össze kell csomagolnom őket, hogy elküldjem John Atkinsonnak mérésre. Úgy döntöttem, hogy az összehasonlítást csinálok a referencia Bowers 808-as hangfalaimmal mindkét rendszerben, a korábban felsorolt kedvenc muzsikáimmal.
Dr John és Odetta kettőse mindkét hangfalon tisztán, definiált módon, nagy térmélységgel szólalt meg. A Bowers által rajzolt kép kicsit nagyobb, és definiáltabb.
St. Vincent Flea című száma teltebb, de homályosabb (talán ez a jó szó) a 808-as tálalásában. Ám ez rávilágít arra, hogy a Sonus mérnökei milyen jó munkát végeztek, mert a Sonetto 2 darab 6,5 inches mélysugárzóval állítja elő a basszus energiát. Csak hogy tudja, a Bowers hangfalakban 12 inches mélyek vannak. Ezek persze több levegőt képesek megmozgatni, de végeredményben ugyanabban a ligában játszottak a bemutatójukat tekintve.
Összefoglalás:
Közel két hónapig voltak nálam a hangfalak, és zenei stílusok széles skálájával hallgattam őket. A második rendszeremben a T+A streaming multiforrásról is bemutatót írtam. A Sonetto a megfizethető 6499 dolláros árát figyelembe véve igazán meggyőző teljesítményre képes.
Véleményem szerint a Sonus faber Sonetto V G2 élvezetes, egész szobát feltöltő hangja tele van apró részletekkel, és minden zenei stíluson jól szerepelt, amit csak hallgattam vele. Az árukat figyelembe véve ez elképesztő dolog. A hang nem fényes, vagy csillogó, a mély bemutatás módja pedig nagyon jó. Tudnak zúzni, szvingelni, de akár nagyzenekart rajzolni.
Mi az, ami nem tetszett bennük? A bemutatás módja valamivel kisebb léptékű, mint a nagyobb és drágább testvéreké. Ez persze nem igazi bírálat, mert ha nincsen arra pénze, hogy egy autó árát költse a hangfal vásárlására, mindenképpen javaslom, hogy hallgassa meg őket. Szerintem a hallottak alapján egyetért majd velem.
Írta: Tom Fine
2024 november 26.
Mérés: John Atkinson
Forrás és képek: Stereophile és Sonus faber
Mérés:
John Atkinson mindenre kiterjedő alapos méréseket végzett a hangfalon. Aki az eredményekre kíváncsi, az angol nyelven olvashatja a Stereophile honlapján. Kattintson ide a teljes mérési jegyzőkönyv megjelenítéséhez. A fenti ábrán a közel mikrofonozott átviteli sávszélesség tekinthető meg.
Forrás: Audiophile-szalon.hu
