Az 1990-es évek végén diákhitel tartozással, autó részlet törlesztéssel és obszcén ingatlan adó fizetéssel kellett szembe néznem. Tömören fogalmazva nem vetett fel a pénz. Csekély jövedelmű audiofilként szó szerint csak álmodozhattam a Sumiko hangszedőiről.
Aztán 2000 körül a Sumiko Blue Point 3 hangszedője már megfizethető alternatíva volt, és új mércét állított fel az akkor még 500 dolláros árkategóriában.
Később folyamatosan jelentek meg újdonságok, köztük a Songbird, amely komoly hírnevet szerzett nekik az 1200 dollár árkategóriában. A gyilkos drága divat modellekkel szemben ezek még megfizethetők maradtak.
Szerencsére a Sumiko kínálata most is több kiemelkedően jó hangú hangszedőt tartalmaz, közöttük van a bemutatóban szereplő Amethyst MM.
Általános bemutatás:
A Sumiko Amethyst elliptikus tűvel, réz vezetékezéssel, 0,5 mm-es alumínium tűszárral épül. Súlya 6,5 gramm, és 2,5 mV @1 kHz a kimeneti jelszintje. 47 kiloohmos lezárás és 2 grammos tűnyomást javasol hozzá a gyártó. Tervezésekor egyértelmű cél volt, hogy sokféle hangkarba be lehessen építeni, és phono erősítők széles skáláját lehessen hozzá használni.
A rendszer:
A hangszedőt elsősorban egy erősen módosított Rega Planar-25 TT és RB-600 hangkarban teszteltem, de beszereltem egy 1877-Phono Badlands futóműbe is, amiben Aeshna hangkart használtam. Az Amethyst jelét egy Sonic Frontiers Phono-1 SE csöves előerősítőn és egy Manley Steelhead csöves előerősítőn is átvezettem. Én be szoktam tartani a gyártó előírásait, és mindkét phono előerősítőn 47 kiloohm lezárást állítottam be. Miután minden mechanikus beállítást elvégeztem, egy hétig annyi lemezen futtattam, amennyin csak tudtam mielőtt a kritikus meghallgatást végeztem. Úgy 30 órányi betörés időtartam elteltével úgy tűnt, az Amethyst készen áll. Egyébként hatalmas változást nem tapasztaltam a betörés időtartama alatt.
Összehasonlítás:
Hogy fogalmat alkothassak a hangzásbeli képességeiről többféle más Sumiko hangszedőmmel hasonlítottam össze. a) egy Blue Point Special Evo-3; b) egy Blackbird M/C; és c) egy Pearwood Celebration Mk#2 LOMC. (úgy fest, hogy miután rendeződött az anyagi állapota, komolyan nekivágott a korábbi bakancs listás hangszedők beszerzésének – Fordító megjegyzése)
A Blue Point 2,5 mV-os kimeneti jelszintje lehetővé teszi, hogy a legtöbb MM előerősítőn a hangerő megfelelő legyen. Egy 3000 dolláros hangszedővel összehasonlítva az Evo-3 kevésbé dinamikus, kisebb a színpad, és a harmonikus összefüggések kevésbé egyértelműek. Az elliptikus tűformája jó barázda leképezést biztosít, élénk zenei bemutatója van még régi lemezeken is. Bár nem olyan meleg tónusú, mint a Grando faházas, ha az alváznak szüksége van egy kis adag koffeinre, az Evo-3 meg tudja adni neki.
A Blue Point kicsivel olcsóbb, és ehhez képest az Amethyst tranziens átvitele gyorsabb, a dinamika egyértelműen jobb. A tonalitás hasonló, de a részlet ábrázolás tekintetében az Amethyst a nyerő.
A Blackbird kiskereskedelmi ára valahol 1250 dollár körül mozgott, és a 2,5 mV-os kimeneti jelszint, valamint a 47 kiloohm lezárás szintén lehetővé tette az MM előerősítő használatát. Más 1500 dollár alatti hangszedővel összehasonlítva a Blackbird szokatlanul csendes, kivételes az átvitele, és pontos a tonalitás. A felbontás a mélytartományra is kiterjed. Való igaz, hogy a 3000 dollár körüli hangszedőkkel már jobb hangzás érhető el, de a Blackbird bármelyik 2000 dollár körüli hangszedő mellé oda tehető.
Talán nem meglepő, hogy a Blackbird maga mögé utasította. Nagyobb a színpad, a tér ábrázolás fókuszáltabb, és a zajszint alacsonyabb. A tranziens sebességük hasonló, a dinamika is, de a kétszeres ár győz.
A Sumiko Pearwood Celebration 2 (2.799 USD) alacsony kimeneti jelszintű MC. 0,7 mV, egzotikus körtefa test, és extrém kidolgozott hang. Állítom, hogy néhány más gyártó 5000 dolláros hangszedőjénél is jobban szól.
Ha hiper képességű rendszere van, a Celebration 2 csodálatos meleg hangzással fogja elvarázsolni. A teszt során a női és férfi énekhangokat ezzel vetettem össze. A tonalitás pontossága és a textúra messze az Amethyst felett álló, az árral egyetemben. Nem versenyeztetni kívántam őket, csak megtudni, hogy mi olvasható ki a barázdából.
Ehhez képest az Amethyst kisebb képet ábrázol szűkebb színpadon. A tranziens átvitel lágyabb, de a bemutató íze emlékeztetett a Blackbird mély átvitelére, sőt nyomokban már jelen van benne a Celebration 2 melegsége is.
A Sumiko Amethyst hangja természetes és zenei. Természetesen a drága MC testvér teljesen más ligában játszik, de ahhoz hasonló muzikalitás, melegség és hosszan hallgathatóság jellemzi – az árkülönbség súlyozott figyelembe vétele mellett.
A hallgatási teszt:
A Dire Straits Love Over Gold 1982 szeptemberi kiadása lenyűgöző utazás a hangban. Az album mindössze öt számot tartalmaz több mint 40 perc műsoridővel. A „Love Over Gold”, az „It Never Rains” és az epikus, 14 perces „Telegraph Road” felvételek a bakelit rajongók számára készültek.
Az Amethyst a Love Over Gold 180 grammos audiofil nyomatán visszarepített az 1980-as évek elejére, amikor először hallgattam ezt a muzsikát. Annak ellenére, hogy MM hangszedő, kellemesen meglepett a meleg hangzás. Különösen hősies munkát végzett az Industrial Disease című slágerük újraalkotásában. Nem könnyű ennek a dalnak a nyelvezetét és játékosságát ilyen jól megragadni, de várakozáson felül teljesített, ahogy a Monty Python jellegű szonikát tartalmazó számot megszólaltatta.
Neil Peart a Rush dobosa és szöveg írója alig több mint negyven éves korában hunyt el 2020-ban. A Rush újra kiadott lemezeiből alaposan bevásároltam a közelmúltban. Számomra nincs olyan, hogy kedvenc Rush album. Valahogy úgy élem meg a dolgot, mint a kedvenc háziállat kiválasztását. A macskák és kutyák mindegyike kellemes emlékeket idéz fel bennem, és mindegyiknek megvolt a maga imádni való sajátossága. Ugyanígy vagyok a Rush zenéjével. Minden albumuk az életem egy adott szakaszára emlékeztet, amikor hallgattam. A zenéjükön nőttem fel, ami boldogabbá és erősebbé tett. Minden daluk mélyen megérint.
Az 1977-ben kiadott A Farewell to Kings rengeteg ütős ritmust és szegycsont rengető basszust tartalmaz a csodálatos gitárszólókról már nem is beszélve. A 200 grammos nyomaton az Amethyst melegsége és zenei volta érzelmi szinten érintett meg.
Különösen a Cygnus engedte hallani az atmoszférikus és néha kísérteties hangzást amit Terry Brown producer éteri keverés móddal rögzített a barázdába. A szám egy 10:25 műsoridejű szerzemény, ami az űrutazó fekete lyukba zuhanását dokumentálja. A dal négy szakaszon keresztül feszültséget, és szorongást érzékeltet. Neil Peart csöves harangokat használt a drámaiság fokozására. Miközben a lemezt hallgattam akkor tudatosult bennem, hogy a világ egyik legjobb rock doboza már nincs közöttünk. Ez szomorúvá tett, ugyanakkor a megvigasztalt a tudat, hogy a zenéjük tovább él, és a Sumiko-hoz hasonló gyártók hangszedői mindig képesek lesznek a zenei örökség továbbvitelére.
Következtetés:
Nem könnyű 750 dollár alatt zenei hangú mozgó mágneses hangszedőt vásárolni. Szerintem előbb van esélye perzsa háztartásban olyan zuhany lefolyót találni, ami nincs eldugulva. Ha a bakelitet most kezdi, vagy most tér vissza hozzá, és megfizethető MM hangszedőt keres, az én első ajánlatom a Sumiko Amethyst. Lenyűgöző felbontást és finom ritmikát biztosít anélkül, hogy űrmissziós számlát kéne érte fizetnie.
Bár az Amethyst nem a végső szó a legapróbb részletek visszakeresésében, a zene lényegét, a hangszínt, és a közép tartomány jelenlét érzetét olyan hatékonyan közvetíti, hogy érzelmi szinten képes megérinteni a hallgatót.
Írta: Douglas Brown
Forrás és képek: Novo Press és Sumiko
Forrás: Audiophile-szalon.hu
